Párizs lesz az új székhelye az Európai Bankhatóságnak

Világ

Párizsba költöztetik majd az Európai Bankhatóságot (EBA) Londonból az Egyesült Királyság európai uniós tagságának tervezett megszűnése után – döntött az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács hétfőn Brüsszelben.

A tagországok európai ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülésén többfordulós, titkos szavazás útján választották ki az új helyszínt.

A jelenleg még a brit fővárosban működő, de a Brexit miatt költözni kényszerülő szervezet új székhelyeként eredetileg nyolc tagállam pályázott. A banki szabályokat megszövegező és koordináló EBA befogadására Frankfurtot, Dublint, valamint Bécset tartották a legnagyobb esélyesnek, utóbbi helyett ugyanakkor végül Párizs került be a szavazás második fordulójába, a harmadikba pedig már csak a francia és az ír főváros.

Hétfőn a minisztereknek az ugyancsak londoni központú Európai Gyógyszerügynökség (EMA) új székhelyéről is szavazniuk kellett, s a voksolást az utolsó fordulóban Amszterdam nyerte.