Hamisítvány volt a 139 évesnek mondott whisky, amelyből egy korty 10 ezer svájci frankba került

Világ

Hamisítvány volt az a 139 évesnek mondott skót whisky, amelynek egyetlen kortyáért 10 ezer svájci frankot (2,6 millió forint) fizetett a nyáron egy tehetős kínai kuncsaft egy svájci szállodában – írja a BBC.

A különlegesen nagy whiskykínálatáról híres, St. Moritz-i Waldhaus am See szálloda az után vizsgáltatta meg brit kutatóintézetekben a James Bond kedvenceként ismert Macallan márkájú italt, hogy a lapokban megjelent fotók alapján whiskyipari szakértők ellentmondásokat fedeztek fel a palack címkéjén és dugóján.

Az Oxfordi Egyetemen végzett szénizotópos kormeghatározás során megállapították, hogy az ital 95 százalékos valószínűséggel 1970 és 1972 között készült. További laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy nem tiszta malátawhiskyről van szó, hanem kevert italról, amelyben 60 százalék a maláta és 40 százalék a gabona aránya.

Szakértők szerint így a világ legdrágábbjának vélt ital “csaknem értéktelen gyűjtői szempontból”. Ha a whiskyt valóban 1878-ban palackozták volna, éttermi ára 300 ezer svájci frank (80 millió forint) körül lehetne.

A szálloda elfogadta a szakértői vizsgálatok eredményét és visszafizette a vételárat a vevőnek, egy gazdag kínai regényírónak. A pénzt a hotel menedzsere, Sandro Bernasconi személyesen vitte el Pekingbe a 36 éves Csang Vejnek, aki Tang Jia San Shao írói álnéven alkotott online harcművészeti fantasyregényeivel 16,8 millió dollárt keresett 2015-ban kínai sajtóértesülések szerint.

A menedzser szerint fogalmuk sem volt arról, hogy nem valódi a whisky, amelyet apja 25 éve vásárolt. A whiskyt valójában nem is akarták eladni, de a kínai vendég olyan nagy összeget ajánlott egy hörpintésnyi italért, hogy nem tudtak ellenállni, és felnyitották – mondta el Bernasconi a BBC-nek.

Az igazgató szerint Csang Vej egyáltalán nem volt dühös, amikor megtudta, hogy hamisítványt itattak vele, és megköszönte a szállodának az őszinteséget. A svájci hotel a világ legritkább és legrégibb whiskyjeit árusítja, így fontos volt a hitelesség megőrzése – tette hozzá Bernasconi.

A St. Moritz-i szállodában 2500 féle whisky közül lehet választani.