A világon utolsóként Szaúd-Arábia is engedélyezte a nőknek az autóvezetést

Világ

Szalman szaúdi király rendeletben engedélyezte a nőknek, hogy volán mögé üljenek.

A királyi család egyik hercege kezdte el feszegetni a témát Twitteren tavaly ősszel. Alvalid bin Talal arról írt a posztjában, hogy nem is érti, miért nem vezethetnek a nők. A herceg úgy érvelt, hogy az autóvezetéstől való eltiltás ugyanolyan, mintha nem engednék a nőket tanulni, és azt is kiemelte, hogy ha tudnának vezetni, akkor könnyebben találnának munkát is.

Az országban egyébként a nők felének van autója, csak eddig vagy sofőr, vagy férfi hozzátartozóik furikázták őket.

 

A tervek szerint az intézkedés 2018 júniusában lép hatályba.

A szaúdi nőktől az autóvezetés jogát azért vették el, mert meg akarták fosztani a nőmozgalmat az autós demonstrációk lehetőségétől. A tiltást 1990-ben vezették be a monarchiában, miután november 6-án 49 – egytől-egyig jómódú családból származó – nő beült 15 autóba és látványosan felvonultak az ország fővárosának utcáin, hogy így tiltakozzanak az elnyomásuk ellen – ugyanis már ekkor sem volt elfogadott, hogy egy nő autót vezessen.

A felvonulás épp arra hívta fel a figyelmet, hogy a konzervatív, férfiak hatalmára épülő társadalomban még az is megbotránkoztatást kelt, ha a nők autót vezetnek. A rendőrség előállította a tüntetőket, és megtiltotta a nőknek az autóvezetést.

(BBC)