Új repülőjáratok indulnak Nagyváradról

Világ

Októbertől Nagyváradról új repülőgépjáratok fognak indulni heti három alkalommal Londonba, március végétől pedig Barcelonába vagy Milánóba is repülhetünk a szomszédból – írja a Transindex.ro.A nagyváradi gépeket a londoni Stanstead repülőtér fogadja majd. Denis Barabas, a Ryanair romániai kirendeltségének marketingigazgatója szerint az új járat 100 000 új utast fog jelenteni a nagyváradi repülőtér számára. A Ryanair ugyanakkor, hogy megünnepeljék az új járatot, árleszállításokat hozott létre, a márciustól Barcelonába és Milánóba induló járatokra most – korlátozott ideig- 15 eurós jegyárakkal lehet utazni. Ez az akció február 27-ig tart. A Londonba tartó gépek menetrendjét, illetve az árakat március végén fogja közölni a vállalat.

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy Nagyvárad európai összeköttetéseinek térképe egyre jobban néz ki, ugyanakkor nem akarnak itt megálni, a Ryanair vállalat vezetősége március végén ismét Nagyváradra fog érkezni, ekkor új járatok elindításáról is tárgyalni fognak.