Elindult Debrecenbe a Loki albán ellenfele

Sport

A DVSC csütörtöki El-ellenfele, az FK Kukësi már ma este útnak indul. Menetrendszerinti járattal 23 óra körül érkeznek Ferihegyre, majd onnan busszal folytatják útjukat Debrecenbe.Szerdán 19 órakor edzenek a Nagyerdei Stadionban, előtte Ernest Gjoka vezetőedző megtartja az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatót. Az albán gárda a meccs másnapján, péntek délelőtt indul haza.

Ernest Gjoka az indulás előtt a Loki elleni mérkőzésről nyilatkozott az egyik helyi sportlapnak. A tréner elmondta, hogy próbáltak jól felkészülni a DVSC-ből.

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, a magyar bajnokság egyik legjobb csapata ellen lépünk pályára – mondta Ernest Gjoka. – Igyekeztünk jól felkészülni ellenfelünkből, több mérkőzésüket is megtekintettük videón. Tudjuk, kik a csapat erősségei, kikre kell igazán odafigyelnünk. Reméljük, sikerült kellő információt szerezni a csapatról, a többi a mérkőzésen dől el. Az elmúlt időszakban nem tudtunk teljes kerettel készülni különböző okok miatt, de bízom benne, hogy egy jó eredményt tudunk elérni a Debrecen otthonában.

dvsc.hu