A Berettyóújfalu nyerte a futsal NB I-et

Sport

A tavaly ezüstérmes Berettyóújfalu nyerte meg a futsal NB I mostani kiírását, miután csütörtökön, a finálé ötödik mérkőzésén 5-1-re legyőzte a vendég Haladást.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc mindent eldöntő meccsére kissé tartalékosan állt fel a vendég csapat, mely ennek ellenére az első félidőben meg tudta nehezíteni a házigazdák dolgát, s a Berettyóújfalu gyors vezetése után még egyenlített.

A félidőre azonban 2-1-es előnnyel a hazaiak mentek, akik a pihenőt követően uralták a találkozót, s végül 5-1-es sikerrel szerezték meg a bajnoki címet.

Fotó: Futsal Hungary