Hamarosan eldől, hogy olimpiai sportág marad-e a súlyemelés

Sport

Július közepére ígért döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) arról, hogy a 2020-as tokiói játékok műsorán szereplő súlyemelés ott lehet-e majd a 2024-es párizsi olimpián is.

A NOB-határozatot megelőzően legutóbb az elmúlt hónapban számolt be a sportág nemzetközi szövetsége (IWF) a már megtett és a további tervezett doppingellenes lépésekről, amelyek a sportág megtisztulását szolgálják, s megfelelő referenciát jelentenek a NOB számára is ahhoz, hogy megtartsa a súlyemelést az ötkarikás programban.
A július első két hetében, Taskentben zajló felnőtt-világbajnokság keretében az IWF elnöksége is újból elemzi a helyzetet, egyszersmind elfogadja a jövőben érvényes, új súlycsoportokat.

“A NOB végrehajtó bizottsága tavaly júniusi elnökségi ülésén értékelte a korábbi olimpiák, konkrétan a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni játékok doppingellenőrzési eredményeit – nyilatkozott Aján Tamás IWF-elnök az MTI-nek. – Mint köztudott, egy teljesen megújított labortechnikával nézték meg a vizsgálati anyagokat, és 22 sportágban találtak pozitív eseteket úgy, hogy ezek a versenyzők Pekingben és Londonban is kontroll alá kerültek. Két sportág nyújtotta a legtöbb pozitív esetet: az egyik a súlyemelés volt, egészen pontosan 49 pozitív esetre bukkantak az új ellenőrzésekkel.”

Az IWF első embere emlékeztetett rá: a NOB csökkentette a sportág olimpiai kvótáit, a résztvevők számát levette 260-ról 196-ra, s eggyel apadt a kategóriák száma is, a korábbi nyolc férfiről és hét nőiről hét-hét súlycsoportra.

“Ez igen kemény figyelmeztetés volt, miként az is, hogy az IWF-nek szigorítania kell a doppingvizsgálatokon, mert ha ezt nem tesszük meg, 2024-ben a párizsi olimpián nem lesz programban a súlyemelés.

Én, aki 1975 óta mondhatom azt, hogy az életemet a doppingellenes harcra fordítottam, el kellett fogadjam, hogy vagy megfelel a súlyemelés a NOB elvárásainak, vagy leveszik az olimpia műsoráról”

– fogalmazott Aján Tamás.

Az írásos figyelmeztetés után két speciális testületet állított fel az IWF, a Clean Sport Bizottságot és a Sport Program Bizottságot.

“Előbbinek ki kellett dolgoznia az új ellenőrzési szabályzatot, a másiknak pedig azt, hogy miképpen alakítjuk az új súlycsoportokat, a versenyprogramot. Hadd jegyezzem itt meg, nincs még egy másik az olimpiai sportágak között, amelyik olyan, múltba visszatekintő statisztikával rendelkezik, mint a miénk: 1975-ig visszamenőleg meg tudjuk mutatni, hogy évente hány doppingellenőrzést végeztünk, hány pozitív eset volt, s mely országokban. Ezzel azt is mondom, hogy a súlyemelésnek egy nagyon határozott, rendezett és kézben tartott ellenőrzési rendszere volt, de az is tény, hogy ezek a pozitív esetek rákényszerítették a NOB-ot is, hogy egy ilyen figyelmeztetést kaptunk”

– mondta Aján Tamás, aki hozzátette: a két bizottság felállításánál az vezérelte, ne a sportágból legyenek a tagjai. A Clean Sport Bizottság vezetésére felkérte Richard Youngot, egy amerikai jogászt, aki a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jogi hátterét kidolgozta, a Sport Program Bizottságnál pedig az IWF sportigazgatóját, Ádámfi Attilát kérte fel, hogy mint koordinátor fogja össze a munkát. Az előbbi bizottság egyértelmű feladata volt, hogy a jövőbeli ellenőrzéseket még szigorúbbá tegye, a tisztaságot, az átláthatóságot és a rendszerességet biztosítsa, utóbbira pedig az új súlycsoportok kialakítása várt: mely kategóriák legyenek olimpiai versenyszámok.

“Az első jelentést a Clean Sport Bizottság 2017 novemberének végén tette le, a NOB áttekintette, de további kiegészítéseket várt, így most július közepén fogja a NOB vb megtárgyalni a kidolgozott anyagot, amit ha elfogadnak és jónak ítélnek, akkor a súlyemelés ott lesz 2024-ben, a párizsi olimpián is. Ennek érdekében egész sportágunk mozgósította minden erejét. Most úgy érzem, teljes egészében megfelelő anyag kerül a NOB elé, pillanatnyilag nincs jobb doppingellenőrzési elképzelés és rend annál, mint amilyet ez a bizottság kialakított. Ezt bizonyítja az is, hogy a legmagasabb szintű sportvezetők, beleértve a NOB-elnök Thomas Bachot is, más sportágaknak a figyelmébe ajánlották: a súlyemelés az, amely most példát mutat, ezt kövessék más sportágak is. A legtöbb pozitív esetet produkáló kilenc tagországot fel is függesztette az IWF. Hogy ezek az országok miként vesznek részt a doppingellenes küzdelemben, ezt egy úgynevezett monitoring group figyeli, ebben megint olyan szakemberek kaptak helyet Ausztráliától kezdve az Egyesült Államokon át Kanadáig, akik a legelismertebbek, nincs semmilyen közvetlen kapcsolatuk a súlyemeléssel, a sport tisztaságáért dolgozó szakemberek valamennyien.”

A kérdésre, hogy mire számít a NOB-tól, a magyar sportdiplomata így válaszolt:

“Most azt tudom mondani, hogy az IWF által felkért Clean Sport Bizottság a lehető legjobb anyagot teszi le a NOB asztalára, és mindent megteszünk a tiszta súlyemelésért, az egyik legrégibb olimpiai sportágért. Bízom szakembereinkben, tagországainkban, tagszövetségeinkben, már csak azért is, mert számos nemzeti szövetség vezetését lecserélték, és olyan embereket vontak be, akik a dopping elleni harcban elkötelezettek. Remélem, a NOB is úgy fogja értékelni a letett anyagot, hogy a súlyemelés továbbra is az olimpia programján marad”

– mondta Aján Tamás.