A Videoton ellen játszik ma a Loki, kiesési rangadót vív a Balmaz

Sport

A Ferencváros elleni 1-1 és a súlyos felcsúti kupavereség után a másik bajnokaspiránssal is megmérkőzik a DVSC.Folytatódik a Loki nehéz meccses sorozata. Szombaton 19:30-tól a tabella második helyén álló (ezt rosszabb gólkülönbségének köszönheti) Videoton otthonából igyekszik pontokat csenni a Herczeg-legénység.

Mivel a hét közbeni a kupaelődöntő első meccsén a Puskás Akadémia 4-0-ra lelépte a debreceni gárdát, a nemzetközi kupában való indulás kiharcolása – valószínűleg – inkább a bajnokságban sikerülhet, ha a Loki megtartja a harmadik helyét.

A dvsc.hu visszatekintőjében azt írja, a Videoton és a Loki idei két egymás elleni meccsét egyaránt a székesfehérváriak nyerték. Először idegenben léptünk pályára, ahol Danko Lazovics a 97. percben szerzett tizenegyesgóljával tartotta otthon a három pontot. A debreceni találkozó igazi gólfesztivált hozott, de sajnos ekkor sem mi örülhettünk. A vége 5-2-es vendégsikerrel zárult, a mieink góljait Könyves Norbert és Takács Tamás szerezték. A két csapatnak egyébként a szombati lesz a 74. egymás elleni mérkőzése az élvonalban. Az örökmérleg kiegyenlített, debreceni siker 30-szor, míg Videoton győzelem 29-szer született, döntetlent 14-szer játszottak a felek. A gólkülönbség 105-97 a Loki javára.

A szombaton 19.30 órakor kezdődő meccs játékvezetője Vad II. István lesz. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Király Gábor kapuját be kellene venni

A Balmazújváros a Haladás vendégeként folytathatja tovább menekülését a kiesőzónából. A csapat elvileg jó formában van, múlt héten Rudolf tizenegyesgóljaival sikerült hátrányból fordítani és begyűjteni a három pontot a Diósgyőr ellen.

A Haladás három ponttal előzi meg a Balmazt, a két nagy rivális, a Vasas és a Mezőkövesd pedig egymással játszik ezen a hétvégén.

Az NBI állása a 27. forduló előtt:

tab