Hozta a formáját a DEAC II.

Egyetem Sport

Az egyetem három nagypályás csapata három pontot termelt a hétvégén. Szép győzelemmel búcsúzott a bajnokságtól női röpicsapat, nem sikerült viszont jól a dunántúli túra kosaras lányainknak.

Labdarúgás – a „gyarmatok” hete volt

A hétközi, Füzesgyarmat elleni 4-0-s vereség után hétvégén sem sikerült győzniük labdarúgóinknak. Nagy Dávid góljával már az első percben vezetést szerzett, ám a végén mégis pont nélkül zárta a sereghajtó Balassagyarmat elleni rangadót a DEAC NB III-as labdarúgócsapata szombaton. A vendégek büntetőből egyenlítettek, majd a második játékrész derekán a győztes találatot is megszerezték, így 2-1-re nyertek a Dóczy utcán. A DEAC most a 13. helyen áll a harmadik vonalban.

– Az egy-egyes állás után is megvoltak a helyzeteink, de nem tudtunk élni velük. Nem rúgtuk be a ziccereket, amelyek megbosszulták magukat. A kiállítást követően azonnal kihasználta az ellenfél a pillanatnyi zavart, majd ezt követően már nem tudtunk elég veszélyesek lenni a kapura. Sajnálom ezt a mérkőzést, több volt benne – értékelt Sáfár László vezetőedző.

A megye I-ben szereplő DASE sem tudta itthon tartani a pontokat, miután 3-0-ra kikapott a Sárrétudvaritól vasárnap. A megyei második vonalban toronymagasan vezető DEAC II viszont lemosta a Bárándot szombaton, a fiúk 6-1-re nyertek a Dóczy József utcai egyetemi sportközpontban. Debreceni színekben Rácsai Lajos és Hetrovics Roland is duplázott a találkozón.

Női kosárlabda – pont nélkül, de egy pozitívummal

Két nap alatt két bajnokit is játszottak a DEAC DSI női kosárlabdázói a hétvégén az Amatőr Bajnokság 10-18. helyéért. Kovács Imre együttese szombaton a Dávid Kornél KA vendége volt Székesfehérváron, ott tisztes helytállás mellett 72-56-ra alulmaradtak. A vasárnapi derbi már szorosabbra sikeredett, ám a harmadik negyedbeli rövidzárlat miatt a Tata elleni találkozót 66-62-re elveszítették a lányok. Jó hír, hogy több mint egy év kihagyás után felépült és a két hétvégi meccsen újra pályára lépett a csapat egyik kulcsembere, Göttlinger Anna.

Női röplabda – győzelem három szettben

Magabiztos, 3-0-s győzelmet arattak az NB II-es röpis lányok vasárnap a DESOK-ban. Kuszkó Zsolt együttese a Nyíregyháza elleni szép sikerrel zárta az évet.

– Gratulálok a lányoknak. A rájátszás mérkőzései – főleg az utolsó kettő, valamint a MEFOB-meccs  büszkén vállalható. Nagyon jó hozzáállással és energiával játszottunk. Minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni, és ha így folytatjuk, azt gondolom, minden találkozón elvárható is lesz tőlünk. Örülök, hogy győzelemmel fejeztük be a szezont. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást – mondta Kuszkó Zsolt edző.

unideb.hu