A Honvédot fogadja a Loki – rangadós hétvége lesz az NBI-ben

Sport

Rangadókat rendeznek szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, melyben a második Ferencváros az éllovas Videotont, a harmadik Debrecen pedig a negyedik helyen álló, címvédő Budapest Honvédot fogadja.

Egészen szerdáig azt lehetett gondolni, hogy egy remek formában lévő, önbizalomtól duzzadó Videoton érkezik majd ahhoz az FTC-hez, mely gyenge játékkal kapott ki Szombathelyen legutóbb. Hét közben aztán nagyot fordult a világ a székesfehérváriakkal, miután bombameglepetésre 3-1-re kikaptak a másodosztályú Váctól és kiestek a Magyar Kupából.

“Nehéz lesz a hétvégére túltennünk magunkat ezen a csalódáson, de muszáj lesz” – nyilatkozta a klub honlapjának Varga József, a csapat válogatott középpályása, aki szerint hozzáállásban és küzdeni tudásban nőtt föléjük a Vác, amiért a játékosok szégyellik magukat. – “Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a hétvégén győztesen hagyjuk el a pályát. Bízom benne, hogy a mentalitásunk változni fog a hétvégéig.”

A szerdai kudarcra azért sem lehetett számítani, mert a Videoton az utóbbi időszakban nem csak eredményesen, de jól is játszott, múlt héten a Paksot verte magabiztosan, előtte pedig a Debrecent látványos mérkőzésen 5-2-re.

A Ferencváros egészen múlt szombatig nagyszerű menetelést mutatott be, azt megelőző kilenc bajnoki meccsén ugyanis hét győzelmet és két döntetlent ért el – igaz, a zöld-fehérek közben októberben kiestek az MK-ból.

A szombat esti rangadó az aranyéremért folytatott harc szempontjából is fontos lehet, mivel a két együttest jelenleg három pont választja el egymástól, ami a meccs végén akár hatra is nőhet, viszont a különbség el is tűnhet.

A Groupama Arénában sorra kerülő csata háromesélyesnek tűnik, viszont a jelenlegi forma és a mutatott játék alapján a Debrecen-Honvéd összecsapáson egyértelműen a hazaiak nevezhetőek favoritnak. Herczeg András együttese ugyan a 15. és 16. fordulóban is vereséget szenvedett, ám a Ferencváros és a Videoton ellen sem játszott rosszul, majd a múlt héten nagy verést mért a legutóbbi bronzérmes Vasasra (5-1). A hajdúságiakkal szemben a Honvéd gödörben van, a kispestiek ugyanis két hete az Újpesttől kaptak ki, majd múlt szombaton a sereghajtó Mezőkövesd a Bozsik Stadionban győzött ellenük.

Szintén érdekes mérkőzésnek ígérkezik az Újpest és az újonc Balmazújváros találkozója. A két együttes ugyanis egyaránt jó sorozatban van: a lila-fehérek legutóbbi három bajnokijukat megnyerték, s négy meccse veretlenek a pontvadászatban, míg a Balmazújváros két győzelmet aratott és egy döntetlent ért el utóbbi három találkozóján. Mindezek mellett ráadásul mindkét együttes bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe.
OTP Bank Liga, 18. forduló:
—————————
Debreceni VSC-Budapest Honvéd 15.30, vezeti: Kassai
Paksi FC-Vasas FC 15.30, v: Solymosi
Újpest FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 15.30, v: Erdős
Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 15.30, v: Szabó Zs.
Puskás Akadémia FC-Swietelsky Haladás 15.30, v: Vad II
Ferencváros-Videoton FC 19.30, v: Iványi

A tabella:
1. Videoton FC 17 11 5 1 40-18 38 pont
2. Ferencvárosi TC 17 10 5 2 33-16 35
3. Debreceni VSC 17 8 4 5 31-20 28
4. Budapest Honvéd 17 7 4 6 30-29 25
5. Újpest FC 17 6 7 4 23-21 25
6. Diósgyőri VTK 17 6 3 8 29-28 21
7. Vasas FC 17 6 3 8 23-32 21
8. Paksi FC 17 5 6 6 24-28 21
9. Puskás Akadémia 17 5 5 7 23-27 20
10. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 17 4 5 8 22-26 17
11. Swietelsky Haladás 17 4 2 11 15-32 14
12. Mezőkövesd Zsóry FC 17 3 5 9 20-36 14