Az M4 Sport annak próbált utána járni, hogy miért ennyire rossz a magyar labdarúgás hazai megítélése. A kissé lehetetlen küldetés érdekes nyilatkozatokat hozott.A Debrecen csapatkapitánya, Tőzsér Dániel felhívta a figyelmet néplelkünkre, miszerint vagy imádunk valakit vagy utálunk.
A sikerekben fürdőzünk bárkivel, de a negatív beállítottság, a pesszimista, irigy voltunk azonnal utat tör, amint lehet. Külföldi karrierjében szerzett tapasztalatai azt igazolják, máshol sem feltétlen jobb a játék, de ahol 30-40 ezer ember ugrál egy szögletért, az teljesen más sport. A motiváció kapcsán pedig azt nem érti, hogy lehet egyik hétről a másikra azzal dobálózni, hogy annak hiánya a baj, miközben nincs focista a világon, aki ne a győzelemért lépne pályára. Aki nem így áll hozzá, az akkor „mondja azt, hogy fáj a hasa és nincs kedve”.
A már kényszerűségből visszavonult Dr. Horváth Zsolt pedig arról beszélt, hogy komoly nehézségeket jelentett neki tanulmányokat folytatni labdarúgóként. Horváthnak nem az ideje hiányzott a magoláshoz a sorozatos edzések miatt, hanem a játékosok pécézték ki, vagy néztek rá legalábbis furán, amiért egyetemre jár és meccsről hazafele menet a buszon néha elővette a könyvét, hogy tanuljon.
A csatár szerint, aki hangsúlyozza hogy egyáltalán nem akart kilógni a csapatból emiatt, több társában egyfajta kisebbségi érzést keltett, hogy ő tankönyvet forgat mérkőzések vagy edzések után.
Horváth szerint emiatt lehettek vele néha durvábbak vagy nem annyira kedvesek a csapattársak, és emiatt kicsit outsidernek érezhette magát az öltözőben
– idézte a játékos szavait a 444.hu.
A riportban megszólalt Torghelle Sándor, az MTK csatára is, aki nem kertelt, szerinte kritikáknál a lényeg, hogy ki mondja. Ha nem olyan, akinek ad a véleményére, akkor „pont… nem érdekel” – válaszolta.
A Diósgyőrt irányító Bódog Tamás pedig összefoglalta a lényeget: Magyarországon nem csak játékos-, hanem edzőválság is van.
