Idén is lesz HLSZ-kupa a DLA részvételével

Sport

Idén két korcsoportban öszesen 34 csapat vesz részt a küzdelmekben.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete ezen a télen is megrendezi a fiatal labdarúgók fejlődését előmozdító utánpótlás-tornáját, ami a holtszezonban lehetőséget kínál a részt vevő csapatoknak a folyamatos játékra, a képességfejlesztésre – írja a hlsz.hu.

Az előző években bebizonyosodott, hogy tornánk ebben az időszakban hiánypótló rendezvény, amit hamar megszerettek a klubok és a játékosok.

A hlsz.hu beszámolója szerint miután a klubok – összesen 17-en, köztük a DVSC-DLA – leadták nevezésüket a 2015–2016. évi rendezvényre, területi alapon három csoportba osztották be a résztvevőket. Minden klub két korcsoportban – U17 és U19 – indít együttest, így összesen 34 csapat vesz részt az idei kiírás küzdelmeiben.

A DVSC-DLA a Keleti csoportba került, ahol a Békéscsaba, a Hódmezővásárhely, a Szolnok, a Grosics Akadémia és a Mezőkövesd ellen mérkőzik majd meg.

Csoportbeosztások:

Keleti Csoport
•    DVSC- DLA
•    Békéscsaba 1912 Előre SE
•    Hódmezővásárhelyi FC
•    Szolnoki MÁV FC
•    Grosics Labdarúgó Akadémia
•    Mezőkövesd Zsóry SE
Közép Csoport
•    BP Honvéd
•    Vasas Kubala Akadémia
•    FTC
•    UTE
•    Kecskeméti LC KTE SI
Nyugati Csoport
•    PMFC
•    Paksi FC
•    Csákvári TK
•    Kaposvári Rákóczi BFLA
•    Siófoki Bányász SE
•    Videoton FC