Sportcsarnokot neveztek el a debreceni kézilabdazseniről

Sport

Varga Istvánról, a Debreceni Dózsa világválogatott kézilabdázójáról nevezték el Abony város sportcsarnokát.

Varga Pista – ahogy mindenki hívta – 1943. szeptember 7-én született Abonyban. Kézilabda pályafutása itt kezdődött, első csapata az Abonyi Termelőszövetkezet SK volt. Innen a Honvédba, majd a Debreceni Dózsához igazolt.

Egészen elképesztő statisztikát tudhat a magáénak. 126 válogatott mérkőzésen 882 gólt dobott. Ötször nyert bajnokságot és Magyar Kupát, hatszor volt gólkirály.
A Debreceni Dózsa győzelmét hozó 1975-ös bajnokságban 26 meccsen 294 gólt szerzett. Ebben az esztendőben az év kézilabdázója lett és meghívást kapott a világválogatottba is. És mindezt az eredményt még szabadtéren, betonpályán játszva érte el. Varga Pista miatt rendszeresen több ezer debreceni zarándokolt el a kézilabda csapat mérkőzéseire. Hogy mennyire szerették, arra jellemző, hogy pályafutásának befejezése után húsz évvel is, ha belépett az Arany Bika éttermébe, teljesen mindegy, hogy kik ültek az asztalnál, a prímás leintette a zenekart és tust húzatott a tiszteletére.

Varga Pistától több százan vettek búcsút a debreceni köztemetőben, hamvait azonban kívánsága szerint szülővárosában, Abonyban temették el, ahol mostantól sportcsarnok viseli a nevét.