Elhunyt Buzánszky Jenő

Sport

A Debreceni Egyetem hallgatói mély megrendüléssel értesültek az olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, az Aranycsapat utolsó élő játékosa haláláról.

Intézményünk számára Buzánszky Jenő – „Jenő bácsi” – nemcsak a focilegendát, hanem az egyetem életében személyesen is részt vevő közvetlen, barátságos embert jelentette. 2004-ben elvállalta a már azt megelőzően öt éve minden félévben megrendezett egyetemi kispályás labdarúgó kupa fővédnökségét, és hozzájárult ahhoz, hogy a labdarúgó-bajnokság az ő nevét viselje.

A Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa az elmúlt tíz évben nemcsak a Debreceni Egyetem, hanem az egész ország egyik legnagyobb hallgatói tömegsport rendezvénysorozatává vált, amelyen félévente mintegy kétezer hallgató csaknem kétszáz csapatban méreti meg magát. Egészen 2013-ig, amíg egészségi állapota engedte, Buzánszky Jenő minden alkalommal személyesen vett részt a labdarúgó kupa négyes döntőjén és díjátadó ünnepségén, az adott félév győztes csapatának pedig személyesen adta át a kupát, az oklevelet és akasztotta a sportolók nyakába az aranyérmet. Mindemellett félévente előadást tartott az egyetem valamennyi hallgatója számára felvehető „A labdarúgás elmélete és gyakorlata” című kurzuson, valamint egyetemünk számos egyéb rendezvényén, sport témában megrendezett konferenciáján is részt vett. Hallgatóink számára meghatározó és felejthetetlen élményt jelentett a vele való találkozás, közvetlensége, nyíltsága mindenkit lenyűgözött. Amikor figyelte a hallgatók mérkőzéseit, nem fukarkodott az elismeréssel, de nem rejtette véka alá véleményét akkor sem, ha rossz megmozdulást látott.

Halálával véget ért egy korszak, nemcsak az Aranycsapat utolsó tagja, hanem az egyetemi kupa névadója távozott. Emlékét kegyelettel megőrizzük – olvasható az unideb.hu-n megjelent közleményben.