MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ökölvívó ob – Bacskai iskolaboksszal győzött, a sámsoni Varga kikapott

Sport

A 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs nem adott esélyt a meglepetésember Csiki Zoltánnak, s magabiztosan győzött a 75 kilogrammosok között a kecskeméti ökölvívó országos bajnokság szombati döntős programjában, melynek legváratlanabb eredménye 60 kilóban született, miután a nyolcszoros ob-győztes Varga Miklós kikapott.

A meccsek sorát a 49 kilósok döntője nyitotta, melyben a sokszoros magyar bajnok, s idén már egyszer visszavonult Ungvári István leiskolázta Virbán Márkot, akire a második menetben többször számolni kellett, s még a második szünet előtt leléptették. Az 52 kilogramm fináléja már lényegesen kiélezettebb összecsapást hozott, Nokta Norbert és Czifrik János közönségszórakoztató meccset vívott egymással, rengeteg ütéssel és találattal, a győzelmet egyhangú pontozással Nokta szerezte meg.

A szakma sokat várt az 56 kg-os aranymeccstől, Gálos Viktor és Szőrös Márk csatájától, mely a papírformának megfelelően nagy küzdelmet hozott, igaz, rengeteg volt a pontatlanság és a hajrában már a szabálytalanság sem volt ritka. Végül megosztott pontozással Gálos győzött, sikere után pedig szoríthatott testvéréért, Rolandért, aki 60 kilóban a kategóriát Magyarországon hosszú évek óta uraló Varga Miklós ellen lépett ringbe.

A könnyűsúlyú csata a nap legjobb mérkőzését hozta, a két képzett bokszoló ugyanis kiválóan küzdött, az első menetben a szorító mellől a kétszeres Európa-bajnoki harmadik Varga, míg a másodikban a korosztályos Eb-győztes riválisa tűnt jobbnak. A harmadik három percben aztán a hajdúsámsoniak büszkesége, Varga nagy iramban kezdett, s úgy tűnt, az utolsó fél perctől eltekintve végig uralta a ringet, ám a pontozók végül összességében az egyébként szintén nagyszerű teljesítményt nyújtott, 19 éves Gálost látták jobbnak megosztott, 2-1-es pontozással. Varga edzője, Máté Attila nehezen viselte a vereséget, s hangot adott elégedetlenségének, az eredményen azonban természetesen nem változtathatott.

A folytatásban előbb Nyéki Georgián (64 kg), majd Benkő László (69 kg) sikerét láthatta a Messzi István Sportcsarnok szép számú közönsége, majd következett a középsúlyú (75 kg) finálé, melyben a 69 kiló 2010-es Európa-bajnoka, Bacskai Balázs azzal a Csiki Zoltánnal találkozott, aki a negyeddöntőben az olimpiai és világbajnoki ötödik, Eb-bronzérmes Harcsa Zoltánt ütötte ki nagy meglepetésre.

A meccs elején érezhető volt, hogy Bacskai tisztában van ellenfele erősségével, s nagyon zártan bokszolt, ütésindításai után azonnal ismét fenn volt a fedezéke. A Vasas kiváló öklözője aztán az idő előrehaladtával egyre magabiztosabb lett, nagyobb tudása egyértelműen kijött, s fölényesen nyerte az első majd a második menetet is, a harmadikban pedig számolatlanul ütött, rendre tisztán talált, többször rendítő erővel, Csiki azonban – egy rászámolással – kibírta az utolsó három percet is. Bacskai Balázs pedig egyhangú pontozással győzött.

“Az az igazság, hogy több kisebb sérülésem is van, ezért vigyázni akartam magamra, de persze fontos volt számomra, hogy megmutassam, itt vagyok és nem véletlenül. Örülök, hogy sikerült nagy különbséggel nyernem” – mondta az MTI-nek Bacskai, kitérve arra is, hogy eredetileg arra számított, Harcsa Zoltánnal kell majd döntőznie, de mint mondta, az olyan vereség, mint amilyet a ferencvárosi sportoló elszenvedett, benne van ebben a sportban, s akár vele is megtörténhetett volna.

A félnehézsúlyú (81 kg) döntő nagyszerű összecsapást hozott Hámori Ádám és Harcsa Norbert, Zoltán bátyja között, aminek végén 2-1-re Hámori nyert, igaz, Kovács László szövetségi kapitány kissé értetlenül állt a pontozás előtt, mivel ő Harcsát látta jobbnak. A nap zárásaként aztán a nehézsúlyban (91 kg) Sávoly Gergő, míg szupernehézben (+91 kg) Bernáth István győzött.

“Elégedett vagyok ezzel az évzárással. A fiatalok és a tapasztaltak is jó benyomást tettek rám, többen bizonyították, hogy lehet rájuk építeni. A jövő évünk nagyon nehéz lesz, ugyanakkor az pozitívum, hogy az Európa-bajnokság augusztusban, a kvalifikációs világbajnokság pedig azt követően lesz majd, így az év első felében még lesz idő tovább dolgozni” – mondta az MTI-nek Kovács László szövetségi kapitány.

Eredmények, döntők:
49 kg:
Ungvári István (Hajdúsámson)-Virbán Márk (Szeged) leléptetés a 2. menetben
52 kg:
Nokta Norbert (Algyő)-Czifrik János (Tatabánya) 3-0
56 kg:
Gálos Viktor (Baja)-Szőrös Márk (Madárfészek) 2-1
60 kg:
Gálos Roland (Baja)-Varga Miklós (Hajdúsámson) 2-1
64 kg:
Nyéki Georgián (Győr)-Vadász András (KSI) 2-1
69 kg:
Benkő László (Botos Akadémia)-Szilvai László (Vasas) 2-1
75 kg:
Bacskai Balázs (Vasas)-Csiki Zoltán (Kőbánya) 3-0
81 kg:
Hámori Ádám (Kőszeg)-Harcsa Norbert (Budapest Police) 2-1
91 kg:
Sávoly Gergő (MTK) -Rüll Tamás (Óbuda) 3-0
+91 kg:
Bernáth István (Hranek BC)-Varga Tamás (Vasas) 3-0

MTI Fotó: Ujvári Sándor