NBI: Újpesten játszik a Loki

Sport

Felcsúton kerül sor az MTK-Honvéd fővárosi rangadóra a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi negyedik fordulójában, amelynek során a címvédő Debrecen az Újpest, míg a legutóbb bronzérmes Ferencváros az előző idényben második Győr vendége lesz.Az MTK azért kényszerül vidéki helyszínen lejátszani aktuális mérkőzését, mert saját arénája, a Hidegkuti Stadion felújítása megkezdődött, s a csapat ideiglenesen épp a Honvéd pályáján, a Bozsik Stadionban játssza a hazai meccseit, ez a helyszín azonban a párosítás miatt nem jöhetett szóba. A szurkolók vélhetően ezzel együtt jó mérkőzésre számíthatnak, mindkét együttesnek van javítani valója, az MTK az előző körben 3-0-ra kapott ki a három forduló után százszázalékos Paks otthonában, a Honvéd pedig hazai környezetben szenvedett 1-0-s vereséget az újonc Nyíregyházától.

Ugyancsak izgalmas csatát ígér az előző idény ezüst- és bronzérmesének, azaz a vendéglátó Győrnek és az új stadionját, a Groupama Arénát múlt vasárnap este az angol Chelsea elleni barátságos meccsel felavató Ferencvárosnak a csatája. A győriek az előzetes várakozásokhoz képest gyengébben rajtoltak, egyelőre csak a 11. helyen állnak, az FTC pedig az előző körből a stadionavató miatt kimaradt, most az eddigi 50 százalékos mérlegét javíthatja, ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak a Győr otthonában.

A címvédő Debrecen múlt szombaton megszerezte első sikerét ebben a szezonban, pontjainak számát pedig most a Szusza Ferenc Stadionban, az egy győzelem mellett két döntetlennel startoló Újpest vendégeként gyarapíthatja, a lila-fehérek ugyanakkor vélhetően nagyon küzdenek majd a három pont otthon tartásáért.

A fordulót az eddig még nyeretlen Puskás Akadémia és a három sikerrel rajtoló, listavezető Paks összecsapása nyitja, az eddig szintén hibátlan Videoton pedig a Nyíregyháza elleni idegenbeli találkozón igyekszik folytatni eddigi jó sorozatát.

OTP Bank Liga, 4. forduló:
péntek:
Puskás Akadémia – MVM-Paks 19.00, v: Erdős
szombat:
Nyíregyháza Spartacus-Videoton FC 16.30, v: Solymosi
Dunaújváros Pase-Lombard Pápa Termál FC 18.30, v: Fábián
MTK Budapest-Budapest Honvéd, Felcsút 18.30, v: Kassai
Újpest FC – DVSC-TEVA 20.30, v: Iványi
vasárnap:
Győri ETO FC-Ferencváros 16.30, v: Andó-Szabó
Szombathelyi Haladás – PMFC-Matias 18.30, v: Vad II
Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 20.30, v: Bognár

A tabella:
1. MVM-Paks                     3  3   –   –      8-0   9 pont
2. Videoton FC                  3  3   –   –      9-2   9
3. Diósgyőri VTK                3  2   1   –      6-2   7
4. MTK Budapest                 3  2   –   1      5-3   6
5. Lombard Pápa Termál FC       3  2   –   1      4-5   6
6. Újpest FC                    3  1   2   –      3-2   5
7. DVSC-TEVA                    3  1   1   1      3-2   4
8. Nyíregyháza Spartacus        3  1   1   1      2-4   4
9. Ferencváros                  2  1   –   1      3-2   3
10. Budapest Honvéd              3  1   –   2      4-4   3
11. Győri ETO FC                 3  1   –   2      5-6   3
12. Szombathelyi Haladás         3  1   –   2      1-4   3
13. PMFC-Matias                  3  –   2   1      3-7   2
14. Puskás Akadémia              3  –   1   2      3-6   1
15. Kecskeméti TE                3  –   –   3      3-7   0
16. Dunaújváros Pase             2  –   –   2      0-6   0