Fiatal rendőrtisztek álltak szolgálatba Hajdú-Biharban

Rendőrség

Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitány-helyettese hét frissen kinevezett tisztet köszöntött a megyei rendőr-főkapitányságon.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem frissen végzett hadnagyait Dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nevében Dr. Lingvay Csaba rendőr ezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese fogadta 2019. július 1-jén megyénkben.

A pályakezdő fiatalok a Debreceni, a Hajdúhadházi, a Püspökladányi Rendőrkapitányság, valamint a Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltség állományában teljesítenek a jövőben szolgálatot.

Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány-helyettese miután köszöntötte a megjelenteket hangsúlyozta, hogy a rendőri hivatás szolgálat. A közrend és közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények megelőzése és felderítése, valamint az országhatár őrzése, a határforgalom ellenőrzése érdekében végzett munka minősége nagyban kihat a megye lakosságának biztonságérzetére.

Dr. Lingvay Csaba rendőr ezredes gratulált a fiatal tiszteknek és kiemelte annak fontosságát, hogy munkájukat lelkiismeretesen, az illetékességi területükön élők rendőri eszközökkel kezelhető problémáira nyitottan végezzék.