16 éves fiú rabolt ki egy nőt a Miklós utcán

Rendőrség

A debreceni nyomozók körözték, a hajdúhadházi egyenruhások elfogták a férfit.

Egy fiatal nő tett bejelentést a rendőrségre 2018. november 23-án 21 óra körül arról, hogy Debrecen, Miklós utcában egy ismeretlen férfi ellökte és kitépte a kezéből a telefonját. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtés és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. A nyomozók elrendelték a fiatalkorú körözését, akit 2018. december 4-én igazoltattak az egyenruhások Hajdúhadházon. A 16 éves fiút gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügy őrizetbe vette a nyomozó hatóság, és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására. A fiatal beismerő vallomást tett és elmondta, hogy először követni kezdte a sértettet, majd amikor meglátta a telefont a lánynál ellökte és kitépte azt a kezéből. A rendőrök információi szerint a hajdúhadházi fiú több, hasonló bűncselekménnyel is kapcsolatba hozható.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.