Táborozó fiatalokat látogattak meg a debreceni rendőrök

sajtó2_6

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai prevenciós előadást tartottak a táborozó fiataloknak.

Az általános iskolás fiatalok 2018. július 13-án bűnügyi technikai, kutyavezetői és fegyvertechnikai bemutatókon keresztül ismerkedhettek meg a rendőri munkával. Önismereti tréningen is részt vettek, illetve szakemberekkel beszélgettek a nyári szünidő, valamint az internet veszélyeiről, továbbá közlekedési ismereteiket eleveníthették fel játékos formában. A program célja, hogy az itt szerzett ismereteiket a fiatalok ne csak saját hasznukra fordítsák, hanem tudásukat később kortársaik részére is átadják. A tábor értékelése és zárása során a bűnmegelőzési szakemberek hasznos ajándéktárgyakat adtak át a részvevőknek.

 

A rendőrök az alábbi hasznos tanácsokat adták útravalóul a gyerekeknek:

  • Ha utcán idegenek szólítanak meg és személyes adatainkról, lakcímünkről kérdeznek, ne válaszoljunk nekik, hagyjuk ott őket. A történteket mindig mondjuk el szüleinknek.
  • Mondjuk nemet ha cigarettával, vagy alkohollal kínálnak minket, akkor is, ha azt a barátunk teszi.
  • Szüleinknek mindig pontosan számoljunk be arról, hogy hol és kivel töltjük szabadidőnket.
  • Baj esetén azonnal hívjunk segítséget. Ehhez nélkülözhetetlen tudnunk a segélyhívó 112 és 107 számokat.
  • Gyalogosként: mielőtt úttestre lépünk, nézzünk mindegyik irányba balról kezdve és csak akkor induljunk el, ha az érkező gépkocsi a gyalogátkelő előtt már megállt.
  • Menet közben folyamatosan figyeljük a közlekedő forgalmat, hirtelen, figyelmetlenül az úttestre ne lépjünk!
  • Csak ott keresztezzük az úttestet, ahol szabad!
  • Ha toljuk a kerékpárt, akkor gyalogosnak számítunk, kerékpárral így kelhetünk át a gyalogos átkelőhelyen.
  • Ahol a gyalogátkelőhely mellett kiépített, felfestett kerékpárút van, elsőbbségadási kötelezettsége van a kerékpárosnak a védett útvonalon közlekedő járművek részére, ott az elsőbbség biztosítását követően közlekedhet csak a kerékpáros fennülve a járművén.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*