Debreceni halálos baleset szemtanúit keresik

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság eljárást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. március 17-én 18 óra 45 perc körül Debrecenben, a Monostorpályi úton egy BMW típusú személygépkocsi közlekedett a Cseresznye utca felől a Pacikert utca irányába. A sofőr haladása során nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, amelynek eredményeként elütött egy gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a baleset szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.