Tört-zúzott a debreceni férfi, mert azt hitte, a saját kertjében van

Rendőrség

Vádemelést javasolnak a debreceni rendőrök azzal a férfival szemben, aki tört, zúzott az udvaron, mert azt hitte felesége nem engedi be.

A rendőrségre 2017. december 30-án 18 óra 45 perc körül arról érkezett bejelentés, hogy egy férfi bement egy debreceni családi ház udvarára és ott megrongált egy kocsit és a kerti bútorokat is felborította. A rendőrök a helyszínre mentek ahol elfogták a 43 éves férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra.

kka1

A nyomozók kihallgatták a gyanúsítottat, aki elmondta, hogy összeveszett a feleségével, italozott, elment otthonról és később bement a sértett házának udvarára, ahol azért tört zúzott, mert azt hitte, hogy a saját kertjében van, és felesége nem engedi be otthonukba.

4555

A Debreceni Rendőrkapitányság a rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban vádemelési javaslattal lezárta és az ügy iratait iratait megküldték a járási ügyészségnek.