200.000 forintnyi dísznövényt lopott egy ház elől

Rendőrség

A debreceni rendőrök a parkolóban felismerték azt a férfit, akit egy korábban elkövetett lopás miatt kerestek.

A rendőrök 2018. február 12-én 9 óra 10 perc körül Debrecen, Kishegyesi úton lévő egyik áruház parkolójában járőröztek, ahol észrevettek egy gyanúsan viselkedő férfit, aki az egyenruhásokat látva hirtelen elfordult.

Az 52 éves helyi lakosról a járőrök tudták, hogy összefüggésbe hozható egy a városban korábban elkövetett lopás ügyében. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017. november 21-e és december 29-e között közel 200.000 forint értékben tulajdonított el dísznövényeket egy debreceni családi ház előkertjéből.

A rendőrkapitányságra lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt előállított Ny. László a nyomozóknak beismerő vallomást tett. A gyanúsított az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.