Nagy tételben, kedvező áron ígért tisztítószereket a csaló

Rendőrség

A sértett vállalkozó termékeit rendszeresen árulta Debrecenben, egy piacon, 2017. nyarán ott ismerkedett meg a vádlottal.
2017. augusztus 25-én a vádlott megjelent Hajdúböszörményben, a sértett tulajdonát képező
élelmiszerfeldolgozó üzemben és a sértettnek különféle mosogató- és tisztítószereket ajánlott megvételre azzal, hogy ha nagyobb tételben vásárol belőlük, akkor még kedvezményesebb áron be tudja azokat szerezni és leszállítja a sértettnek.

A sértett még ugyanezen a napon 260.000,- forintot adott át a vádlottnak az általa megrendelt vegyi áru ellenértékeként.

A vádlott másnap, 2017. augusztus 26-án ismételten felkereste a sértettet, akinek elmondta, hogy egy meghatározott márkájú mosogatószert tud nagyon olcsón beszerezni, amennyiben a sértett legalább egy raklapnyit rendel belőle. A sértett elfogadva a vádlott ajánlatát, még aznap 140.000,- forintot adott át neki.

A vádlott az általa megígért tisztítószereket nem szállította le a sértettnek, azok beszerzésére reális lehetősége nem volt, így szándékosan tévedésbe ejtette a hajdúböszörményi vállalkozót.

A vádlott összesen 400.000,- forint kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg.
A sértett az eljárás során kérte, hogy a vádlott fizesse meg az okozott kárt, polgári jogi igényét előterjesztette.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen kisebb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon.

A tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el.