Tartsuk be a követési távolságot!

Rendőrség

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel, valamint a jogszabályok előírásainak megfelelően közlekedjenek! Ne feledjék: mindenkit hazavárnak!

2017. október 17-én 11 óra 40 perc körül a 47-es számú főúton, Berettyóújfalu belterületén, a Kossuth utcában egy motoros és egy személygépjármű összeütközött. A baleset következtében a motor sofőrje, egy 53 éves helyi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés elsődleges adatai szerint a baleset azért következett be, mert a motorkerékpár vezetője nem tartott kellő követési távolságot.

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a megnövekedett forgalomban a lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése. A biztonságos közlekedés érdekében az előttünk haladótól olyan távolságot tartsunk mindig, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjunk állni. A szakértők azt tanácsolják, hogy a mindenkori követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva járművünk két másodperc alatt megtesz!