Talált bankkártyával akart cigit venni

Rendőrség

A debreceni járőrök elfogták a helyi férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 17-én 13 óra 10 perc körül Debrecenben, egy Nemzeti Dohányboltba bement egy férfi, aki cigarettát és kávét akart vásárolni. A pénztárnál a „vevő” átadott egy bankkártyát. A terminál az eladó részére azt jelezte, hogy a kártya lopott. A bolt alkalmazottja közölte a 62 éves férfival, hogy a bankkártyával nem tud fizetni, majd azt visszaadta részére, ezt követően a férfi távozott a boltból.

Az eladó értesítését követően a debreceni járőrök rövid időn belül a helyszínre értek, ahol alapos adatgyűjtést követően a dohánybolt közelében elfogták a férfit, akit előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak a Debreceni Rendőrkapitányságon. A gyanú szerint a helyi lakos egy olyan, más nevére kiállított kártyával akart fizetni, amit pár nappal korábban talált az utcán.

L. László ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytat eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság.