Nyolc kerékpárt lopott egy debreceni tizenéves

Rendőrség

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Balázzsal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2017. május 31-én 9 óra 10 perckor a rendőrök Debrecen-Józsán igazoltattak egy 19 éves fiút, akivel kapcsolatban olyan információjuk volt, hogy előző nap megpróbált ellopni egy kerékpárt a helyi általános iskola udvaráról. B. Balázs elszámoltatása során tagadta, hogy előző nap biciklit akart volna lopni, azonban azt beismerte, hogy 2016 szeptembere óta Debrecenben és Józsán több kerékpárt is eltulajdonított. A gyanúsított elmondta, hogy a lopott kerékpárokat egy ideig vagy használta, aztán valahol hátrahagyta, vagy a Vágóhíd utcai piacon eladta. A rendőrök a helyi lakost elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították, ahol kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint B. Balázs összesen nyolc kerékpárt lopott el.

A rendőrség a vele szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.