Hamis pénzzel fizettek Hajdúnánáson

Rendőrség

A hajdúnánási rendőrök azonosították azt a két férfit és egy nőt, akik hamis pénzzel fizettek egy vendéglátóhelyen.

Egy polgári szórakozóhely alkalmazottja tett bejelentést a rendőrségre 2017. október 14-én 13 óra körül arról, hogy az előző éjszaka folyamán ismeretlenek hamis pénzzel fizettek a vendéglátóhelyen. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, egy testvérpárt, valamint 19 éves férfi társukat.

A hajdúnánási rendőrök elfogták a 26 éves K. Alexandrát, 25 éves testvérét, K. Zoltánt, valamint K. Istvánt, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozás adatai szerint a tiszalöki lakosok egy rokonuktól, K. Ferenctől kapták a hamis pénzt, azzal a feltétellel, hogy használják fel, de a visszakapott eredeti pénzzel neki kell elszámolniuk.

A nyomozók a 40 éves, szintén tiszalöki lakost is előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Zoltánnal és K. Istvánnal szemben őrizetbe vételük mellett, a testvérpárral szemben szabadlábon hagyásuk mellett pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.