Összekaptak, betörte a szélvédőt

Rendőrség

Mivé fajulhat egy közlekedési konfliktus Debrecenben?

A nyomozás adatai szerint egy 31 éves és egy 59 éves helyi férfi személygépkocsival közlekedett 2017. október 9-én 11 órakor körül Debrecenben, amikor egy korábbi közlekedési konfliktusuk miatt hangosan kiabálni is szitkozódni kezdtek egymással a Vágóhíd utca és a Hétvezér utca kereszteződésében. A vita során a fiatalabb sofőr kiszállt az autóból, majd oda ment a másik sofőr személygépkocsijához és ráütött annak szélvédőjére, aminek következtében betört az üveg. A rendőrök a helyi lakost a helyszínen elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság F. Józseffel szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.