Majdnem levágta a fülét egy ásóval

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2017.09.26-án 13 órától a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2017 márciusában R. Károly vádlottat emberölés bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett szomszédok, akiknek kiskorú gyermekeik 2014 szeptemberében szóváltásba keveredtek egymással a lakóházuk előtt. A gyerekek otthon elpanaszolták sérelmeiket a szüleiknek. A vádlott ezen felháborodva elindult egy ásóval a sértett házának irányába, és hangoskodására kijött a sértett is egy bottal. A vádlott azt kiáltotta a sértett felé, hogy kettévágja a fejét, erre a sértett a bottal megütötte a vádlott mellkasát, aki az ásóval a sértett feje irányába sújtott, és majdnem teljesen levágta a sértett jobb fülét. A mentőket a családtagok értesítették, csak a véletlenen múlt, hogy a vádlott ütése nem a sértett fejét érte, amely az életének a kioltására is alkalmas lett volna. A sértett a sérülés következtében a jobb fülkagyló csaknem teljes amputációját szenvedte el, amely maradandó fogyatékossággal gyógyult. Első nyilvános ülés.