Mezőőr fülelte le a kukoricatolvajokat

Rendőrség

A Debreceni Közterület Felügyelet tájékoztatása szerint egy mezőőr 2017. augusztus 18-án a
33-as főút és az M35-ös autópálya közötti területen teljesített szolgálatot. A mezőőr feladata a csemegekukorica-ültetvény megfigyelése volt. A mezőőr a szolgálata teljesítése során észlelte, hogy egy gépjárműből a kukoricásnál 3 személy kiszállt és a termőföldre ment, a gépjármű pedig elhagyta a helyszínt.

A mezőőr telefonon értesítette a rendőrséget, miközben a gépjármű visszatért a helyszínre, a 3 személy pedig beszállt a gépjárműbe, azonban a csemegekukoricával megtelt zsákokat a
helyszínen hagyták.

A rendőrök megállították a gépjárművet és igazoltatták a férfiakat, akiket bűncselekmény
elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a rendőrkapitányságra.

A mezőőrök a járőrökkel a kukorica ültetvénynél 30 zsák terményt találtak, amelyet
visszaadtak a tulajdonosnak.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárást folytat a
három férfival szemben.