Próbafelvételi tábort rendeztek a rendvédelmi pályára készülő fiataloknak

Rendőrség

A Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumba látogattak el a rendvédelmi pályára készülő hajdú-bihari fiatalok.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport a korábbi évek hagyományait követve ebben az évben is megrendezte a “próbafelvételi táborát”. A táborban 15-18 éves roma vagy hátrányos helyzetű fiatalok vehettek részt, akik 2017. július 05. és 07. között a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban ismerkedhettek meg felvételi eljárás követelményeivel. Hajdú-Bihar megyéből hatan vehettek részt a programon, akik a fizikai alkalmassági vizsgálat feladatainak teljesítése mellett elméleti tudásukról is számot adtak.

A tábor részeként a gyermekek szaktanárok irányítása mellett megismerkedtek a rendőrré válás első állomásaival, az iskolai képzés sajátosságaival, a bűnügyi, illetve szituációs kabinetekben zajló oktatások menetével. A tábor résztvevőinek bemutatták a rendőrségnél rendszeresített fegyvereket és csapatszolgálati felszereléseket, továbbá a gyermekek nagy örömére rendőrkutyás- és gépjármű technikai bemutatókkal is készültek a szervezők.
A szabadidőben a táborvezetők kulturális programokat, csapatépítő játékokat és kirándulásokat szerveztek.