Kövekkel dobálta meg a jegyvizsgálót

Rendőrség

A debreceni rendőrök elfogták a 25 éves férfit.

Egy férfi 2017. június 28-án 6 óra körül a Püspökladány felől Záhony irányába közlekedő vonaton utazott, amikor Debrecenben, a Csapókerti vasútállomásnál a jegyvizsgáló elkérte tőle a menetjegyet. R. József nem rendelkezett érvényes menetjeggyel, ezért vitatkozni kezdett a sértettel, aki megkérte, hogy az állomáson szálljon le a vonatról. Az agresszív férfi leszállt a járműről, közben folyamatosan szidta a jegyellenőrt, majd az állomás peronja mellett lévő köveket felmarkolta és azokkal megdobta az ellenőrt és a vonatot. A sértett a helyszínen visszatartotta a hajdúhadházi férfit, akit a kiérkező rendőrök elfogtak és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozóknak a 25 éves R. József beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség a férfival szemben – szabadlábon hagyása mellett – közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.