Lopott kerékpárok tulajdonosait keresik

Rendőrség

Debrecenben lopott kerékpárokat egy férfi. A bűncselekmények tisztázása érdekében sértettek jelentkezését várják a rendőrök.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály lopás vétség és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy debreceni lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2016 júliusa és augusztusa között Debrecenben több helyszínről tulajdonított el kerékpárokat.

A gyanúsított beismerő vallomást tett, amely szerint

– a Füredi út és a Böszörményi út kereszteződésében egy szürke színű férfi vázas mounten bike típusú, egy zöld színű férfi vázas, egy piros színű 28-as női vázas, egy rozsdabarna színű Camping márkájú, egy piros-szürke színű elől kosárral felszerelt női vázas és egy fehér pöttyös színű férfi vázas lelakatolt kerékpárokat , valamint

– a  Füredi úti egyik vendéglátóhelynél lévő kerékpártárolóban kilakatolt fekete színű GTX feliratú és egy le nem lakatolt kék színű férfi vázas kerékpárt lopott el.

A bűncselekmények körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri a fenti időszakokban és helyszínekről eltulajdonított kerékpárok tulajdonosait, hogy jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.