Pillangókéssel szúrt

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2017.01.18-án 11 órától a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 szeptemberében K. Gyula vádlottat emberölés bűntettének kísérlet miatt, mint többszörös visszaesőt, 9 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015 októberében Boldogkőújfalun, egy sörözőben találkozott a sértettel, aki számon kérte az ittas állapotban lévő vádlottat, hogy előző nap miért bántalmazta a féltestvérét. Hangos szóváltás alakult ki a két férfi között, melynek során a vádlott elővette pillangókését és 3 alkalommal, a nyakén, az oldalán és a hátán megszúrta a sértettet. A vádlott további szúrásait B. József akadályozta meg azzal, hogy ráugrott a vádlottra és földre rántotta. A vádlott meghallva, hogy értesítik a rendőrséget, hazament. A sértett a szúrások következtében közvetett életveszélyes állapotba került. A vádlott elismerte bűnösségét. Első nyilvános ülés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.