Négy évet kapott emberölési kísérletért

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa 2017.01.16-án 9 órától a következő ügyet tárgyalja.

 

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 októberében P. Illés vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének, de legkevesebb 3 hónapnak a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője eltérő minősítés érdekében, valamint enyhítésért fellebbeztek A bíróság által megállapított tényállás szerint

A vádlott és élettársa közötti kapcsolat 2014-ben megromlott, az asszony jelen ügy sértettjével, B. Gáborral létesített új élettársi kapcsolatot. A két férfi között kezdetben normális viszony állt fenn, amely azonban a vádlott kiskorú gyermekének szülői felügyeleti joga miatt egyre feszültebbé vált. 2015 novemberében Debrecenben, a vádlott megtudta, hogy volt élettársa időszakonként, a sértett tudomásával Svájcban vállal erotikus munkát. Így a feszültség a vádlott és a sértett között tovább nőtt. Egy alkalommal a vádlott a gyermekéről feltett egy fotót az egyik közösségi oldalra, és ahhoz egy megjegyzést is írt, melyet nem sokkal ezután a sértett is észlelt. Emiatt közöttük üzenetekkel szóváltás kezdődött. A vádlott időközben két barátjának is beszámolt a történtekről. Az egyik barát mindkét sértett felet ismerte, a feszült viszony rendezése érdekében találkozót egyeztetett közöttük, az egyik közelben lévő benzinkúthoz. A megbeszélt időpontban mindkét fél megérkezett barátaival a helyszínre. A sértett felindult állapotban hangosan hívta a vádlottat, a barátok kérték őket, hogy lehetőség szerint a konfliktust békés formában rendezzék. A sértett belépett a benzinkút boltjába, a vádlott kezében ekkor már elővett egy kést és azzal közeledett a sértett felé. Azonban a sértett erre kiment, a vádlott eltette a kést, a hangos szóváltás azonban tovább folytatódott közöttük. A társaság tagjai észlelték, hogy a vádlottnál kés van, és felszólították, hogy azt tegye el. A vádlott ezt meg is tette, de egymás kölcsönös szidalmazását folytatták, sőt, le is köpték egymást. A két férfi hamarosan ismét megindult egymás felé, a vádlott újra elővette kését és hasba szúrta a sértettet. A sértett hasi sérülése erősen vérezni kezdett, a vádlott ekkor megrémült, sajnálatát fejezte ki a sértettnek, majd szóváltásba keveredett a társaság tagjaival és elfutott, a közben a kést eldobta. A vádlott menekülését az egyik ismerős észlelte, lerántotta a vádlottat a földre és visszavitte a helyszínre. A kiérkező mentőszolgálat ellátta a sértett sérüléseit és kórházba szállította a férfit, ahol azonnal meg is műtötték. A vádlott tényszerűen beismerte a bűncselekmény elkövetését és megbánását fejezte ki a történtekért. Első nyilvános ülés.