Őrizetben a komádi betörő

Rendőrség
A berettyóújfalui rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a megalapozott gyanú szerint többször betört egy Komádiban található gyermekotthonba.

Állampolgári bejelentés érkezett 2016. augusztus 13-án 20 óra 25 perckor a rendőrségre arról, hogy egy Komádiban található gyermekotthonba betörtek. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az elkövető gázkazán alkatrészeket, csaptelepeket, vezetékeket és más értéktárgyakat tulajdonított el. Az adatgyűjtés során a Komádi Rendőrőrs munkatársai 2016. augusztus 23-án megtudták, hogy egy férfi a városban fémtárgyakat akar értékesíteni, amelynek eredetével nem tud elszámolni. L. Albertet az egyenruhások a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a 37 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a helyi lakos elfogásáig többször is betört a gyermekotthonba, majd az onnan ellopott fémtárgyakat egy berettyóújfalui MÉH telepen akarta értékesíteni.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a gyanúsított ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.