Szőkéné Molnár Juditot keresi a rendőrség

Rendőrség

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat Szőkéné Molnár Judit eltűnése miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő 2016. június 29-én 11 óra 20 perc körül püspökladányi otthonából egy piros kerékpárral ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Szőkéné Molnár Judit körülbelül 170 centiméter magas, teltkarcsú, rövid barna hajú. Eltűnésekor szürke halásznadrágot és ciklámen színű pólót viselt. Különös ismertetőjele, hogy az orra korábban eltört, amelynek látható nyoma maradt.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040 telefonszámon, vagy – névtelensége megőrzése mellett – az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.