Leöntötte az exe autóját, mehet a bíróságra

Rendőrség
A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 33 éves hajdúsámsoni nővel szemben.

Egy férfi tett bejelentést 2015. július 22-én 7 óra 5 perc körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Debrecen, Dienes János utcában parkoló személygépkocsiját az éjszaka folyamán ismeretlen személy maró hatású folyadékkal leöntötte. A bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 33 éves nőt, a sértett válófélben lévő feleségét. A nyomozók a hajdúsámsoni lakost gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsított ellen rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére megküldte.

Volt barátja motorját rongálta meg egy fiatal lány Debrecenben