Ruhatolvajokat keres a debreceni rendőrség

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint három fiatal fiú 2016. február 13-án 20 óra 50 perc körüli időben egy Debrecen, Kishegyesi úti áruházból, az áruvédelmi eszköz eltávolítását követően több ruhadarabot eltulajdonított.

A három fiatalember 14 és 18 év közötti, egyikük körülbelül 170 centiméter magas, haja sötétbarna színű, oldalt felnyírt, a bűncselekmény elkövetésekor kék színű kabátot viselt, amelynek ujjai fehérek, mellkas részen pedig piros felirattal ellátott, valamint fekete színű, hosszú nadrágot viselt.20161104143114 (1)

A másik fiatalember körülbelül 160 centiméter magas, haja sötétbarna színű, az elkövetéskor sötét árnyalatú nadrágot, sötétkék színű kabátot viselt, amelyen szürke és fehér minta látható.

A harmadik fiú 160 centiméter magas, a bűncselekmény elkövetésekor fekete színű nadrágot és kapucnis felsőt, sötét árnyalatú kabátot és fekete-fehér feliratos sapkát viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható fiatalembereket felismeri vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.