Fél óra alatt négy idős nőt raboltak ki Debrecenben

Rendőrség

Egy 75 éves asszony ellenállt a rablóknak, de földre esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Életvédelmi Alosztálya rablás bűntett, illetve öt rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást T. Csaba 22 éves debreceni lakossal szemben. A 30 éves B. Ferenccel szemben társtettesként elkövetett rablás bűntett, illetve egy rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás.

img_3501.jo__0

A nyomozás eddigi adatai szerint 2015. október 31-én a délelőtti órákban körülbelül 30 perc alatt a két debreceni férfi összesen négy idős személy sérelmére követett el bűncselekményeket. Először 9 óra körüli időben Debrecenben a Füredi úton egy 78 éves nő táskáját a kezéből vette el az egyik elkövető, amelyből készpénzt és mobiltelefont zsákmányoltak. Kevés idő múlva a korábbi esettől néhány száz méterre található Űrhajósok terén egy buszmegállóban várakozó 68 éves nő táskáját tulajdonították el. Nem sokkal később pedig a közelben található Egyetem sugárút – Honvéd utcák kereszteződésénél egy 75 éves asszony kezéből akarták kitépni a szatyrot, amelyből azonban – a nő ellenállása következtében – dulakodás lett. Ennek következtében az asszony a földre esett és 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A táskában a sértett egyéb értékei mellett személyes iratai és készpénz volt. A páros ezután sem hagyta abba; 9 óra 30 perc körüli időben egy 78 éves nő kezéből tépték ki a szatyrát a Füredi úton, amely azonban üres volt.

A debreceni rendőrök jelentős erőkkel kezdték meg a két férfi felkutatását és a járőrök az első bejelentéstől számított 40 perc múlva a környéken elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A két férfivel szemben bűnügyi őrizetbe vételük mellett folytatódott az eljárás. Mindketten vallomást tettek, mely során T. Csaba további két bűncselekmény elkövetését is elismerte.

A nyomozás adatai szerint a 22 éves férfi 2015. október 27-én 06 óra 55 perc körüli időben Debrecenben, a Csapó utcán egy 73 éves nő kezéből elvette a pénztárcáját, melyben a személyes iratai mellett készpénz volt.

A másik eset 2015. október 30-án 10 óra körüli időben történt Debrecenben, ugyancsak a Csapó utcán. A 22 éves férfi egy 63 éves nő háta mögött állva, annak válla fölött átnyúlva eltulajdonította pénztárcáját.

A két férfi esetében a debreceni nyomozók kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását.