Nem adta vissza a telefont

Rendőrség
A debreceni rendőrök bíróság elé állítást javasolnak egy férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint megtalált egy elhagyott mobiltelefont, amelyet nem adott vissza a tulajdonosának.

Egy férfi 2015. július 26-án 11 óra 15 perckor személyesen tett bejelentést a Debreceni Rendőrkapitányságon arról, hogy egy a Nagyerdőn tartott fesztiválon elhagyta mobiltelefonját. A rendőrök adatgyűjtés eredményeként azonosították az 51 éves T. Ferencet, aki 2015. július 25-én megtalálta a sértett Sony típusú mobiltelefonját, azonban ahelyett, hogy megpróbálta volna azt visszajuttatni a tulajdonosának, vagy le adta volna a hatóságoknak, kivette belőle a SIM kártyát és sajátjaként használta a készüléket. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a férfit, aki beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság a helyi lakos ellen a jogtalan elsajátítás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2015. augusztus 4-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.