Új eszköz és szolgáltatás az irodában

Helyi hírek
A Debrecen, Sas utcai Vagyonvédelmi és Információs Iroda új szolgáltatással segíti a bűncselekmények elleni védekezést, valamint az áldozattá válás megelőzését.

A lakosság biztonságérzetének növelése és a közrend, közbiztonság tovább javítása érdekében létrehozott iroda arra hívja fel a figyelmet, hogy a személy, ingó,- és ingatlan vagyon biztonságának megteremtésében milyen nagy szerepe van az egyénnek, hisz kellő óvatossággal, figyelemmel, elővigyázatossággal megelőzhető a jogsértő cselekmények bekövetkezése.

Az iroda szolgáltatásai tovább bővültek azzal, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya sikeres pályázatának keretén belül az irodában 2015. március 16-tól digitális kivetítő is működik, amelyet Dr. Juhász Zoltán a Bűnmegelőzési Osztály vezetője adott át Dolycsák Ferencnek a Polgárőrszövetség a Cívis Városért Egyesület elnök-helyettesének.

A kivetítőn keresztül az irodába látogatók az áldozattá válás elkerülésének és a kockázatok csökkentésének lehetőségeiről, valamint az áldozatsegítő szolgáltatások igénybevételéről és annak feltételeiről kapnak – különböző témájú bűnmegelőzési kisfilm segítségével – a monitoron keresztül tájékoztatást.

A kivetítő rendszer a tömegközlekedési eszközökön és az egészségügyi intézményekben bevezetett rendszerekhez, valamint a Debreceni Rendőrkapitányság ügyfélvárójában elhelyezett monitorhoz hasonlóan működik és azt a célt szolgálja, hogy a bűncselekményekkel összefüggésben sérelmet szenvedett személyek és hozzátartozóik

  • tájékoztatást kapjanak az áldozatsegítő szolgáltatásokkal és az eljárások egyes szakaszaival kapcsolatban,
  • segítséget kapjanak az áldozatok személyiségi, adatvédelmi, büntetőeljárási jogainak érvényesítéséhez, a különböző segélyszervezetekkel való kapcsolatfelvételhez,
  • tanácsokat kapjanak az újbóli áldozattá válásuk elkerüléséhez.