Seprűnyéllel verték ismerősüket

Rendőrség

Egy állampolgár telefonon tett bejelentést 2014. június 6-án 11 óra 45 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy Hajdúböszörmény, Zelemér utcában két férfi bántalmazott egy helyi lakost. A nyomozás adatai szerint egy Zelemér utcai lakásból az utcára szaladt a 27 éves B. Gyula és 25 éves B. Norbert, akik szó nélkül több alkalommal seprűnyéllel hátba vágták és fejen ütötték az arra sétáló férfi ismerősüket.

A rendőrök a sértetthez mentőt hívtak – akik kórházba vitték H. Attilát – majd a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre és megállapították, hogy a 26 éves bántalmazott férfi előzőleg már vitába keveredett támadóival, akiket megütött.

A három helyi lakos ellen a garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte és a keletkezett iratokat 2014. október 7-én bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.