A debreceni Campus Fesztivál a legbiztonságosabb az országban

Helyi hírek Party Zone

A 17 esztendős múltra visszatekintő, jelenleg 45 tagszervezet együttműködésével tevékenykedő Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a témakörben a minél szélesebb társadalmi párbeszéd kialakítását, a civil kezdeményezések támogatását tekinti elsődleges feladatának – hangzott el az ártalomcsökkentő szolgáltatásról tartott július 17-i sajtótájékoztatón.

A fórum tevékenységének nélkülözhetetlen szereplője a debreceni önkormányzat, mely ennek kapcsán 2015-ben alakított ki szoros viszonyt a Campus Fesztivál szervezőivel.

Debrecen a „Gondoskodó város” jegyében ebben az évben összesen 1 376 000 forinttal támogatja a városban a fiatalok biztonságos szórakozását elősegítő közterületi és szórakozóhelyi civil prevenciós programokat. Ebből az összegből 625 000 forintot biztosít arra a célra, hogy a fesztiválon a fiatalok biztonságos körülmények között szórakozhassanak.

A rendezvényen megelőző jellegű, tájékoztató munkát végeznek a szakemberek és megfelelő infrastruktúrát biztosítanak a segítségnyújtáshoz. Ez lehet akár egy beszélgetés vagy egy fárasztó buli utáni ejtőzés a pihentető sátorban.

A Forrás Lelki Segítők Egyesülete, a Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központ Debrecen szakképzett munkatársai jóvoltából a Campuson immár harmadik alkalommal megjelenő ártalomcsökkentő szolgáltatás lényege, hogy segítse egy olyan szórakozó életstílus kialakulását, amely az örömre, a zenére és az érdemi társas együttlétre fókuszál. Nagyon fontos, hogy erre ne csak a fiatalok, hanem a szülők is figyeljenek.

A Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület több éve működteti a Moonshine – Rolling-Room Bulisegély Szolgálatot, amely az éjszakai pingpong nyújtotta élményre építi pozitív hatását.

A szolgálat idén – egyedülálló kezdeményezésként – a Moonshine Out Reach program keretében a Campus Fesztiválon is megjelenik, ahol a pingpongteremben naponta 18.00 órától hajnali 02.00 óráig pattoghat majd a labda.