Nagy sikert aratott a Tankcsapda New Yorkban – videó

Party Zone

Az Egyesült Államok keleti partján turnézott a Tankcsapda az elmúlt hetekben. Lukácsék egymás után két bulit is adtak a brooklyni Knitting Factoryban.

Az onstage.hu interjút készített a bandával, amelyben Fejes Tamás elmondta, az első, 2015-ös turnéjuk alkalmával még elég nagy “bárgaranciát” kellett fizetniük a szórakozóhelyeknek, hiszen egy európai banda nagy lutri odaát, és nem lehet biztosan tudni, hogy mennyi fogyasztást hoz a nagy rezsivel működő kluboknak.

Ez nem nyaralás, hanem turné. Ha pusztán kirándulni támadna kedvünk, akkor azt megtesszük a párunkkal, vagy akár együtt, de olyankor nem viszünk gitárt magunkkal” – magyarázta Lukács Laci. Nem azért jövünk ide, hogy miközben esténként zenélgetünk, szórjuk a pénzt. Ugyanúgy, mint bármilyen más turné esetében otthon, vagy akár Európa-szerte, profitorientáltságról szól a dolog, hiszen a zenélésből élünk.”

A brooklyni bulikra voltak, akik egyenesen Floridából, Los Angelesből, Torontóból, Montrealból érkeztek, sőt, még Magyarországról is átrepültek néhányan New Yorkba a Tankcsapda-élményért.