Harminchat programban tízmilliárd forintot fordítottak egészségfejlesztésre

Ország

Harminchat projekt keretében tízmilliárd forintot fordítottak az egészségtudatos szemlélet terjesztésére 2017 óta – közölte az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár pénteken Makón.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program egyik felhívásának keretében támogatott projektek során az elmúlt két évben országszerte megtartott mozgás- és szűrőprogramok az emberek egészségfejlesztésén keresztül hozzájárultak ahhoz is, hogy javuljanak a foglalkoztatási mutatók és a versenyképesség – mondta Vitályos Eszter a Hagymatikum termálfürdőben.

Az egyik projekt, a Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság által szervezett Mozgás legyen a gyógyszered! című rendezvénysorozat rekreációs hétvégéjét megelőzően tartott sajtótájékoztatón Fritz Péter, a civil szervezet elnöke elmondta, a Dél-Alföld három megyéjének 24 fürdőjében szerveztek programokat.

A csaknem félszáz rendezvényen mintegy hétezer embert mozgattak meg. A sorozat célja azonban nem csak az volt, hogy egyszeri attrakciót kínáljanak a vendégeknek, olyan ismereteket is átadtak, melyek beépülnek a mindennapokba. Ezért táplálkozási tanácsadással, életmód klubbal, előadásokkal segítették az érdeklődőket – tudatta a szakember.

A rendezvénysorozat célcsoportja az ötven év feletti korosztály és a fogyatékkal élők voltak, így az aquafitnesz mellett a jelegénél fogva az idősebb korosztálynak kifejezetten kedvező víz alatti kerékpározás is szerepelt a választható mozgásformák között. A rekreációs hétvégéken a szaunakultúrát is népszerűsítették – közölte az elnök.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.