Orbán: most kell cselekedni!

Ország

Azonnali cselekvésre szólított fel a migráció, a határvédelem és az európai egység ügyében Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.

A migráció, a határvédelem, az európai egység ügyében most kell cselekedni, mert ha az európai politika nem hoz azonnali döntéseket, akkor olyan folyamatok indulnak meg, amelyeket később lehetetlen lesz megállítani – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő közölte: Afrikát nem öt év múlva, hanem most kell elkezdeni fejleszteni, hogy “a segítséget vigyük oda, és ne a baj jöjjön onnan ide”.

Emellett még most kell helyreállítani Kelet és Nyugat egységét a migráció ügyében, mert később lehetetlen lesz – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Azt is mondta, be kell ismerni, hogy az Európai Unió jelenlegi vezetői, mostani struktúrái képtelenek a migráció ügyét megoldani. Ezért szerinte – egyetértve Nicolas Sarkozy korábbi francia államfővel – “bele kell nyúlni a rendszerbe”, az Európai Bizottságtól el kell venni a migráció és a határvédelem jogát, és létre kell hozni a schengeni övezet belügyminisztereiből álló testületet, amely választ ad a migráció kérdésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.