Miló Viki lemondott a gyermekvállalásról

Ország

Nyolc kutyussal osztja meg otthonát a gyönyörű ökölvívóbajnok.

Az egykori bokszoló a Hot! magazinnak elmondta:

amíg sportoltam, felelőtlenség lett volna a részemről állatot tartani, hisz nem tudtam volna eleget foglalkozni vele. Ám az edzősködés mellett jobban be tudtam osztani az időmet, és egy olyan kisméretű kutyára vágytam, amit mindenhová magammal tudok vinni. A csivavára esett a választásom.

Viki szülei persze jobban örülnének egy unokának, mint a kutyáknak. Az édesapja mégis melléállt, és elfogadta a különös kedvtelését.

Viki a lapnak elmondta:

Az életem sajnos eddig nem úgy alakult, hogy megajándékozzam őket egy kisgyerekkel. Néha felbukkan egy-egy férfi az életemben, de nem marad sokáig. Egy hónappal ezelőtt egy fiú tervezett volna velem közös életet, gyerekeket. Ha igent mondok, talán megkéri a kezemet, de nem ő volt az a férfi, akire vágytam.

Hozzátette:

Nem azért, mert annyira válogatós lennék.

Viki elmondta, hogy nagyon szereti, ha egy férfi nemcsak intelligens és ápolt, de tud valami olyat is, amit ő nem. Ez kell ahhoz, hogy fel tudjon nézni rá.

Ha ez nincs meg, akkor egy idő múlva nem működik a kapcsolat. És persze nehezebb nyolc „gyerekkel” társat találni. Volt olyan partnerem, aki azt mondta, hogy csökkenteni kellene a kutyák számát. Neki kellett mennie. A gyerekvállalásról pedig már lemondtam, hisz negyvenegy éves vagyok. Aki korban hozzám illik, az nős vagy elvált, van már gyermeke, és nem akar többet. Jól elvagyok a kutyáimmal, hálótársat meg találok. Nem félek, de nem görcsölök rá a családalapításra: ha jön, jön, ha nem, akkor nem

– mesélte Miló Viki.