Durván hiányos pénzügyi ismeretekkel lépnek ki a családi fészekből a magyar gyerekek

Ország

Egy 2018-as felmérés szerint a családok csak korlátozottan képesek megfelelő mintát adni gyermekieknek az életminőséget jelentősen befolyásoló pénzügyi-gazdasági kérdésekben. A K&H Csoport fontos feladatának tekinti, hogy a fiatalok pénzügyekben való jártasságához aktívan hozzájáruljon, és mindezt naprakész ismeretanyaggal, játékos formában tegye. Négy fordulós vetélkedősorozatában immár kilencedik alkalommal mérhetik össze tudásukat a csapatok. A megszerzett ismeretek mellett pedig a nyertesek és iskoláik értékes tárgynyereményeket és összesen 3,5 millió forint értékű utalványokat is hazavihetnek. A nevezés határideje 2019. január 18.

Egy 2018 nyarán végzett kutatás eredményei szerint a válság elmúltával 2010 és 2018 között pénzügyeinket tekintve egyre inkább tücsök, mint hangya módjára élünk. A magyar családok pénzügyi ismeretei továbbra is hiányosak, a pénzügyeket tekintve pedig a lakosság kevésbé megfontolt és előrelátó. A felmérés arra is kitér, hogy az életminőséget jelentősen befolyásoló alapvető pénzügyi ismeretekben és készségek elsajátításában a családok nem, vagy csak korlátozottan tudnak megfelelő mintát adni a gyermekeiknek. (Forrás: MNB)

Miért érdemes nevezni

„A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő olyan tudásanyagot kínál az általános és középiskolás gyerekek számára, melyet hétköznapi szituációkban, felnőttként is kamatoztatni tudnak majd. Az első fordulóban például az online bankolás körüli óvintézkedésekre, illetve adataink védelmére is kitérünk, az olyan hagyományosabbnak nevezhető témakörök mellett, mint a különböző befektetési formák jellemzői. A megoldásokhoz idén először segítségükre lesz KáPé, a fiatal vlogger, aki videóiban szórakoztató módon mesél a pénzügyekről. A megszerzett tudásukat a gyerekek rögtön tesztelhetik is a vigyázz#KáPé mobilalkalmazáson található kvízekkel és játékokkal, felkészültségüket pedig a vetélkedő négy fordulójában bizonyíthatják, ahol élmények és értékes nyeremények várják őket” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„A versenyen nemcsak a pénz használatáról, a pénzzel való gazdálkodásról, a bankok működéséről vagy a hitelekről, kölcsönökről szerezhettek tudást a gyerekek, hanem az online vásárlással kapcsolatban sok olyan ismerettel gazdagodhatnak, amelyek a mai világban elengedhetetlenek. Az online térben, már az egészen kicsik is részt vesznek és az ott rájuk leselkedő veszélyekről is szót tudunk ejteni, megtanulhatják hogyan is tartsák biztonságban például a személyes adataikat” – mondta Filepné Tőzsér Gertrúd, a Nógrádsápi Fekete István Általános Iskola pedagógusa, az előző évi vetélkedő egyik nyertes csapatának, a Minibankároknak a felkészítője.  

Ha a csapatok összeálltak és szeretnének még többet tenni a győzelem érdekében, lehetőségük van részt venni a vetélkedőhöz kapcsolódó bankfióki mentorprogramon, így tanulmányi kirándulást tehetnek egy hozzájuk közel eső K&H bankfiókba és megismerkedhetnek az ott végzett munkával, a bank feladataival.

A befektetett energia kifizetődő

A verseny alatt a gyerekek nem csak élményekkel és hasznos tudással gazdagodnak. A legjobban teljesítő csapatokat értékes nyeremények: tabletek, drónok, hangszórók, fejhallgatók és akció kamerák is várják. A kategóriák nyertes csapatainak iskolái 500 000, a másodiké 250 000, a harmadiké pedig 125 000 forintot fordíthatnak fejlesztésre. Emellett az a leghátrányosabb helyzetű kistérségben működő iskola, amely a legtöbb diákot nevezi be a vetélkedőre 500 000 forint támogatásban részesül.

„A tavalyi nyereményünkből vásároltunk ugróköteleket, ugyanis használható ugrókötele az iskolánknak alig volt, így nagyon jól jött a sportszerekre költhető nyeremény, kosár-, röp- és focilabdákat, a könyvekre fordítható nyereményből nyelvi- és helyesírási szótárakat vettünk, valamint házi mesemondó versenyre, szavalóversenyre jutalomkönyveket tudtunk venni a gyerekeknek” – tette hozzá Filepné Tőzsér Gertrúd.

Hogy mennyire ismerik a pénzügyekkel kapcsolatos alapkifejezéseket azok a gyerekek, akik még nem vettek részt a vetélkedőn? Kiderül a videókból!

 

 

A versennyel kapcsolatos további információ a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő weboldalán érhető el!

 

A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőről

A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2018-ban immár 8113 fő részvételével zajlott a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 608 településről 1106 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 38.000 résztvevő általános iskolás diákot jelentett. A K&H Csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.

Írisz Ingatlanok

Debrecen

iroda kiadó
70 000 Ft

Debrecen, Hadházi út - Eladó lakás a Hadházi úton

85 m2-es lakás eladó
41 900 000 Ft

Debrecen, Monostorpályi út

70 m2-es ház kiadó
120 000 Ft

Debrecen, Péterfia utca

56 m2-es lakás kiadó
190 000 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.