Négy település és egy budapesti kerület nyert fődíjat a 25. környezetszépítő versenyen

Ország

Közel száz díjat osztottak ki pénteken a Nagykőrösön tartott 25. jubileumi Virágos Magyarország versenyen, amelynek fődíját Szolnok, Nagykőrös, Csemő és Dozmat nyerte el az idén az induló 324 településből, fődíjat kapott Budapest IV. kerülete is.

Guller Zoltán, a környezetszépítő versenyt szervező Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a díjkiosztón elmondta, hogy az elmúlt 25 év alatt közel hétezer résztvevő nevezett az egyre népszerűbb versenyre.
Hozzátette: a következő negyed évszázadban azért a célért kell tovább dolgozni közösen, hogy még zöldebb, még virágosabb, fejlődő, élhető, biztonságos, valamint fenntartható falvak és városok legyenek Magyarországon.
Guller Zoltán kiemelte: a megmérettetés kiváló lehetőség arra, hogy kifejezzük vendégszeretetünket és megmutassuk a közösségek erejét.

Az ünnepségen összesen 31 kategóriában közel száz díjat osztottak ki. Az idei fődíjasok közül kiválasztották azt a két települést is, amelyek a nemzetközi versenyen, az Entente Florale Europe-on 2019-ben Magyarországot fogják képviselni, ez a két település Nagykőrös és Csemő lett.

Bitay Márton Örs, az Agrárminisztérium állami földügyekért felelős államtitkára felolvasta Magyarország miniszterelnökének a rendezvényhez írt gondolatait. Orbán Viktor szerint a Virágos Magyarország mozgalom kiállta az idő próbáját, és immár 25 éve veszi rá a magyar települések lakóit, hogy átvitt és eredeti értelmében is felvirágoztassák településeiket. Hozzátette: az ember régi vágya, hogy az általa épített falak közé részben, vagy egészben visszacsempéssze a természetet.

A miniszterelnök levelében gratulált a díjazottaknak, megköszönte a települések lakóinak szorgalmukat és azt, hogy esztétikai érzékükkel is a rendezett szép környezet örömével ajándékozták meg Magyarországot.